top of page
Évtizedek tapasztalata bizonyosság

Olyan megoldásokat ajánlunk, amelyek egyaránt támogatják a testet és a lelket. Úgy élni, hogy ne is betegedjünk meg, elégedettnek lenni önmagunkkal, minél tovább élvezni egy minőségi életet.

Grashoff.jpg

Történetünk 2003-ban kezdődik, amikor Dr. Keywan Grashoff táplálkozási szakorvos és természetgyógyász fiával közösen céget alapított WellStar néven. Egy akkor még ismeretlen területen indultak el: az algák népszerűsítése.

Kevesek által kutatott terület volt, de nem kis nevekkel. A szépségipartól az űrkutatásig tekintélyes szereplőket nevezhetnénk meg. A tudásukat azonban megtartották maguknak. Ma már egyre többen ismerik fel az algák jelentőségét, és még csak karcolgatjuk a lehetőségek felszínét. Ha valakinek azt mondjuk, hogy az alga egy jó dolog, akkor bólogat, igen, már hallott róla.

A WellStar 2020 végén stratégiai hibák miatt tönkre ment. A forgalmazók egy csoportja ekkor megállapodott a korábbi jogtulajdonossal a termék újragyártásáról, így a folytonosság megmaradt. Ugyanaz a német készítmény, azonos összetétel és származás, csak neve és jövője más.

Továbbra is nem ott kívánunk lenni, ahol a labda van, hanem ott, ahol a labda lesz. Iratkozzon fel a hírlevelünkre, sok értékes dolgot osztunk meg a közösségünkkel.

Az alga olyan, mint a bor: nincs két egyforma termés. Ugyanannak a szőlőnek terméséből készült bor az egyik domboldalon világhírű, míg a másikon tizenkettő egy tucat. Pedig a szőlő azonos. Jó példa lehet a mesterséges körülmények között termesztett eper is, amelynek sem az íze, sem az illata nem olyan, mint amilyet még anno gyermekkorunkban megszerettünk. De ha ránézünk, akkor elsőre azt választanánk. Nem minden az, aminek látszik...

Az algákat nem az ízük, hanem a hatásuk miatt szeretjük. A hatás marad el, ha nem a megfelelőt választjuk.

Az algák termesztése és feldolgozása rendkívül széles skálán mozog. Léteznek már tartályban mesterséges fénnyel előállított változatok is, ahol az "ideális" tápanyagot gépek adagolják, a termést fagyasztva szárítják, vagy épp magas hőfokon. És árban épp úgy verhetetlenek, mint a szintetikus vitaminok...

Léteznek ún. algafarmokon termesztett algák, ahol a napfény erejét semmilyen mesterséges világítás sem helyettesítheti. De ott van még az a "fránya" szárítás...

És van a Classic Immun Green. A valódi recept nem a doboz hátoldalán van feltüntetve, az összetevőket másolni csak találgatás. A titok a származás, a minőség és a feldolgozás, ahogy a Tokaji bor is másolhatatlan. A receptről nem beszélhetünk, de a tapasztalatok annál beszédesebbek. Már több, mint két évtizede...

Megoldásaink áttekintése

A rövid áttekintésben a nyilakra, vagy gombokra kattintva léptethet.

iStock-1400970059.jpg
Classic_logo-2.png
Segítünk az agynak jó parancsot adni
A daganat nem alakul ki "csak úgy". Szervezetünkben agyi parancsra történik minden. A valódi gyógyulás is.

Számtalan nagyszerű félmegoldás létezik, de egészség csak egy. Ne érje be az egésznél kevesebbel.
A minőség élmény

A legjobbnál nem érdemlünk kevesebbet.

Hatter_0_tal3.jpg

GreenStar International

Csak tisztán és szépen - úgy érdemes

Minőségi élethez minőséggel kell körülvennünk magunkat. Minőségi táplálkozással, tárgyakkal, emberekkel. Ehhez egy dologra van szükségünk: minőségi gondolkodásra. Mert a minőség minőséget vonz:

 

hosszú, egészséges, tartalmas szép életet

A testünk minőségi táplálása mellett utat mutatunk a minőségi gondolkodás felé is. Ez utóbbi szintén része a küldetésünknek, amint az a termékek logojából is kiderül:

Sound Mind in Sound Body - ép testben ép lélek

Anchor 1
bottom of page